A XVI. kerület díszpolgárát, az 1957-ben kivégzett fiatal orvostanhallgatót, Tóth Ilonkát az utóbbi időben Zuglóban is egyre inkább megbecsülik. Mert, amíg a Kertvárosban a fenti kitüntető (posztumusz odaítélt) cím mellett Tóth Ilonkáról egy közteret is elneveztek már, melyet az ő szobra díszít, ráadásul a helyi civilek nemrég gyűjtést kezdeményeztek a szülőháza megmentése érdekében is, addig Zuglóban korábban nem volt divat Tóth Ilonkáról megemlékezni.
Pedig a mártírhalált halt fiatal lánynak a XIV. kerülethez legalább annyi köze volt, mint a XVI-hoz. Az iskolai tanulmányainak egy jelentős részét ugyanis az Ajtósi Dürer sori Erzsébet Nőiskolában, majd annak jogutódjában, az Állami Teleki Blanka Gimnáziumban végezte. De ennél is fontosabb zuglói kötődése volt, hogy szabad életének utolsó napjait a Cházár András utcai szükségkórházban töltötte. A letartóztatását azzal indokolták, hogy az 1956. novemberében a szabadságharcban megsebesült emberek ápolását végző orvostanhallgató az éjszakai órákban többedmagával röplapokat gyártott, mellyel további ellenállásra biztatták a lakosságot. Ez a vád később kiegészült egy újabbal is, Tóth Ilonka állítólag részt vett egy besúgónak vélt férfi megölésében, sőt saját kezűleg szúrta őt szíven az injekcióstűvel, majd egy késsel mellkason is szúrta az áldozatát.
1957-ben a Kádár-kormány a nemzetközi sajtót is bevonta ebbe a koncepciós perbe. Tóth Ilonkát, aki „beismerő vallomást” tett, bűnösnek nyilvánították, és 1957. júniusában kivégezték. 1990-t követően mozgalom indult a rehabilitálása érdekében, ám még a perújrafelvételt sem sikerült kieszközölni. Végül 2001-ben Dávid Ibolya igazságügy miniszter kezdeményezésére semmissé nyilvánították az 1957-es népbírósági ítéleteket, többek között Tóth Ilonkáét is. Eszerint az 1957-es ítélet nem volt jogerős, hisz a B. Tóth Matild vezette bíróság nem irányíthatta volna az akkori eljárást. Azt viszont, hogy Tóth Ilona ártatlan lett volna, egyelőre még mindig senki sem akarta kimondani.
Zuglóban januárban a Magyar Kommunizmus Áldozatainak emléknapján aztán sokak szerint egészen váratlanul, Tóth Ilonka volt iskolájában, a Teleki Blanka Gimnáziumban emléktáblát avattak a mártírhalált halt orvostanhallgató tiszteletére. Arról már csak a bennfentesek tudhattak, hogy ennek a táblaavatásnak már volt némi előzménye, hisz, az iskola diákjai számára a 2009. október 23-i nemzeti ünnep alkalmából már levetítették a Tóth Ilonkáról készült dokumentumfilmet.
2010. május 17-én pedig egy újabb fontos eseménynek volt a helyszíne a zuglói iskola. Korábban ugyanis még  |
Rudas Péter igazgató köszönti a résztvevőket |
egyszer sem fordult elő, hogy egyszerre egy helyen annyi olyan ember gyűlt volna össze, akik egyrészt sokat tudtak Tóth Ilonáról vagy a peréről, illetve, akiket annyira érdekelt volna a fiatal orvostanhallgató élete, mint aznap a Telekiben. Az ankét szervezőinek legnagyobb örömére a nézőtéren több diák is helyet foglalt. A közel háromórás program előadói egytől egyig olyan hiteles személyek voltak, akik érdemben hozzá tudtak szólni a témához. Dr. Körmendy Béla akadémikus, a Tóth Ilona-díj alapítója szerint az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak nagyon sok áldozata volt, akiknek többsége névtelen hős maradt. Ugyanakkor akadt néhány olyan személy is, akikről később könyvek vagy filmek készültek. Tóth Ilona is közéjük tartozott. Ugyanakkor az a személy volt, akiről mindenki tudta, aki ismerte őt, hogy képtelen lett volna az ellene felhozott vádakat elkövetni.
Az ankéton megszólalt az egyik volt osztálytársa, a Telekiben padszomszédja volt dr. Molnár Kálmánné Ribiczey Judit is, aki elmesélte, hogy 1943. szeptemberében kezdődött a barátsága Tóth Ilonkával. Mesélt arról, hogy a diáktársak mennyire rajongtak érte, meg hogy mennyire sokoldalú személyiség volt a fiatal árpádföldi diáklány.
Dr. Rubovszky Andrásné dr. Sinkó Erzsébet orvos és dr. Iván László professzor (mindketten Tóth Ilonka évfolyamtársai voltak az Orvosi Egyetemen) is ezt erősítette meg. Az előbbi arról is mesélt, hogy a közel 300 fős évfolyamon körülbelül 20-30 besúgó volt, akik fontos szerepet játszottak abban, hogy az egyetemről több hallgatót is kirúgtak, sőt olyan is akadt, akit börtönbe csuktak, és csak egy hajszálon múlott, hogy nem akasztottak fel. Dr. Iván László is egyetértett abban, hogy Tóth Ilonka az egyik legjobb hallgató volt az évfolyamban. Ugyanakkor volt egy hibája, ami csak a harmadik évben, a klinikai gyakorlatok során derült ki. A fiatal orvostanhallgató ugyanis képtelen volt injekcióstűvel az emberi testbe szúrni. Ez azért is fontos, mert a bíróság szerint 1956 novemberében hidegvérrel szúrta a tűt, majd a kést egy ártatlan ember szívébe. Dr. Iván László 25 éven keresztül dolgozott a Pszichológiai Klinikán, ahol 1983-ban találkozott egy volt ÁVH-sal. A férfi egyike volt azon felvezető különítménynek, mely a halálraítélteket kísérte utolsó útjára. A beteg férfi élete legmegrázóbb élményének nevezte Tóth Ilonka kivégzését. És a professzor ugyancsak egyike azon személyeknek, akik Tóth Ilonka rehabilitációját kezdeményezték. A jelenlegi parlamentben is helyet kapó politikus még nem mondott le arról, hogy posztumusz doktori címet harcoljon ki egykori csoporttársnőjének, illetve, hogy a 2001-ben az Orvosi Egyetemen felállított Tóth Ilonka szobrot, a jelenlegi bejárat előtti helyéről az épületbe is bevigye.
Benedikty-Horváth Tamás író, a Tóth Ilonka-film forgatókönyvírója már nem a személy, hanem a per ismerője volt. Ő volt az, aki 1993-ban elsőként betekintést nyerhetett a per dokumentumaiba. Akkor 3 hónapig tanulmányozta az anyagot, és ennyi idő bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megállapíthassa, a pernek nem az volt a célja, hogy egy lány ártatlanságát vagy bűnösségét bizonyítsa, hanem az, hogy az ellenforradalmárok szörnyű tetteit demonstrálja a baloldali külföldi sajtó számára. Az író szintén a kommunizmus áldozata volt, így a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyen gazdag repertoárral rendelkeztek a vallatók akkoriban. Ez lehetett a magyarázata annak is, hogy 1956. december 4-én Tóth Ilonka is bűnösnek vallotta magát. Neki sikerült arra is fényt derítenie, hogy a Koller Istvánnak nevezett áldozat sosem került elő. A koncepciós per tényét igazolta az is, hogy 1956-ban november 19-én tartóztatták le azt a csoportot, melynek Tóth Ilonka is a tagja volt, és egészen december 4-ig szó sem volt a gyilkosság vádjáról. És neki köszönhető az is, hogy kiderült, ebben a perben komoly szerepet játszott a szovjet titkosszolgálat is, melynek legfőbb célja volt a forradalmi ifjúság besározása.
A május 17-i ankét megszólalói között volt az Wittner Mária is, akit az 1956-os szerepvállalásáért szintén halálra  |
Wittner Mária Tóth Ilonka ártatlanságáról beszél |
ítéltek, ám végül életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták az ítéletét, majd többévi raboskodás után amnesztiát kapott. Wittner Mária a rendszerváltást követően 20 évig volt országgyűlési képviselő, és a hazai politikusok közül elsőként állt a Tóth Ilonka-ügy mellé. Ő volt az, aki a külföldi magyaroktól segítséget és támogatást kért a film elkészítéséhez, és ő volt, aki lobbizott azért is, hogy a filmet valamelyik televízió bemutassa. Az első bemutatóra 1998. október 23-án 13 órakor került sor a Duna Televízióban, amit 1999. január 11-én már főműsor-időben, 20 órakor is megismételtek. Legvégül felszólalt egy nagyon fiatal szakember is. Kiss Réka történész édesapjával, M. Kiss Sándor történésszel 2008-ban egy könyvet jelentett meg, melyben Tóth Ilonka ártatlanságát bizonyítják. Az 500 oldalas mű megírását többévi kutatómunka előzte meg. Többek között ugyanazokat a dokumentumokat is megtekintették, melyeket 1993-ban Benedikty-Horváth Tamás is láthatott. Ekkor fedezték fel, hogy ezek a dokumentumok néhány fontos dologban eltértek a 17 évvel ezelőtti változathoz képest. Például az is a hiányzó 1%-ban szerepelt, hogy vád képviselői 1957 februárjában fedezték fel, hogy nincs tárgyi bizonyítéka a gyilkosságnak, és sebtiben szétverették a rendőrökkel a Cházár András utcai épület WC-jét, melynek tartályában egy vásári bicskát találtak. A bicskát természetesen laboratóriumi módszerekkel is megvizsgálták. Tóth Ilonkával február 19-én beismertették a gyilkosságot, majd 20-án kiderült, a bicskával semmilyen gyilkosságot nem hajtottak végre. Ugyancsak a két történész derítette ki, hogy a szovjet titkosszolgálat számára folyamatosan oroszra kellett fordítani a dokumentumokat, melyek visszafordításai sok hibát tartalmaztak. Az is a hiányzó dokumentumokból derült ki, hogy a per koronatanúja, a megölt Kollár állítólagos mennyasszonya férjezett asszony volt.
A beszélgetés rengeteg tanulsággal szolgált. Konklúziója pedig annyi volt, hogy sokan (egyre többen) vannak, akik feltétlenül hisznek Tóth Ilonka ártatlanságában, és akik minden követ megmozgatnak, hogy a mártírhalált halt orvostanhallgató becsületét 53 év után visszaállítsák. Ennek egyik bizonyítéka volt dr. Körmendy Béla bejelentése is, aki elmondta, hogy Tóth Ilonkát idén posztumusz Magyar Örökség Díjban fogják részesíteni. (T)
