|
Magányos tekerés, keresztül Észak-Amerikán
Június 13. és 25. között bonyolították le az emberi teljesítmény határait feszegető és a kitartást rengetegszer megpróbáló Race Across America-át. A verseny történetében először két magyar sportolónak is szurkolhattunk az Észak-Amerikát átszelő kerékpáros viadalon. Járvás Tamás kistarcsai amatőr kerékpáros életében először indult a világ legkeményebbnek tartott országúti versenyén, és egyből az értékes ötödik helyet szerezte meg minden idők legjobb magyar eredményét produkálva.
A 3000 mérföldet (4828 km) 10 nap, 8 óra és 44 perc alatt teljesítette, Szőnyi Ferenc komáromi profi kerékpáros ideje 11 nap 10 óra és 3 perc volt, ő a 14. helyen ért célba. A RAAM-ot leggyorsabban a svájci Reto Schoch teljesítette, 8 nap és 6 óra tekerés kellet neki a győzelemhez. Második helyen a tavalyi győztes Christoph Strasser, míg a harmadik helyen Gerhard Gulewicz ért célba. A RAAM az Egyesült Államok nyugati partjától 12 államot érintve haladt a keleti felé. Az arizonai sivatagban 40 fokos hőségben tekertek, a Sziklás-hegységben 3000 méter feletti csúcsokat küzdöttek le a versenyzők. Később a végtelen síkságok monotóniáját kellett legyőzniük, majd az utolsó napokon hullámvasútra emlékeztető volt a terep, rövid meredek szakaszokon haladtak az elcsigázott bringások. Járvás Tamást ez az utolsó szakasz viselte meg a legjobban. A versenyt a kategóriájuk 27 indulójából kilencen feladták, ugyanis a körülmények igen zordak voltak, 100 éves meleg rekordok dőltek meg, és iszonyatos viharok is nehezítették a kerékpárosok dolgát.
Járvás Tamással az Ifjúság térre beszéltük meg a találkozót, ahova természetesen kerékpárral érkezett. A 33 éves informatikusról első ránézésre senki sem gondolná, hogy milyen sportteljesítményekre képes.
– Hogyan lesz egy amatőr bringásból irigyelt versenyző?
– Tíz éve bringázom komolyabban, ami kezdetben annyit jelentett, hogy péntekenként kerékpárral mentem a Budán található munkahelyemre, majd fokozatosan egyre gyakrabban és egyre nagyobb távokat tettem meg. Idővel egyre több saját szervezésű és teljesítménytúrán vettem részt és már Ausztriába is kitekertem biciklivel, ahol több, szintén ultrakerékpáros ismerőst szereztem. Többször teljesítettem a magyarországi kedvencemet a „Velence tízszer”-t és az „Audax” túrasorozatot Ausztriában és két éve vetődött fel bennem, hogy szeretnék részt venni a RAAM-on, az ultrakerékpárosok számára elérhető legnehezebb versenyen. Azóta tudatosan készültem erre a kihívásra és a szükséges kvalifikációt tavaly teljesítettem a „Race Around Austria” közel 2200 km-es távján.
– A kezdet kezdetén nem gondoltál arra, hogy leigazolsz egy sportegyesületbe?
– Nem vagyok egy versenyző típus, nem bírnék egy-egy megmérettetésen hirtelen nagy teljesítményre, mint egy sprinter, nem tudok tartósan gyorsan menni és nem szeretek bolyban tekerni. Ez éppen elég indok arra, hogy miért maradtam „turista kerékpáros”. Lehet, hogy belém nevelték volna, de így alakult.
– Amerikában kik voltak a segítőid és mit kellett kötelezően biztosítani?
– Az ausztriai versenyen kistarcsai segítőim voltak, Kovács Gabriella, Rimóczi Károly és Rimóczi Edward, akik nagyon jól helytálltak a nehéz körülmények ellenére. Az Amerikába készülő csapattal szemben speciális igényeim voltak, ezért új embereket kellett keresnünk, melyben a szintén kistarcsai Kemecsei Zsolt segített. A minimális, 4 fős háttércsapatot verbuváltunk össze, melyet végül Zsolt, mint csapatfőnök, Fürnstall Balázs szerelő, Kajtár Tamás – aki helyismerettel rendelkezik –, és Molnár Dániel, – aki egészségügyi fronton mozog otthonosan –, alkották, akik korábban mindannyian kerékpárversenyzők voltak. A kötelezően biztosítandó felszerelés két kísérőautó volt, melyek közül az egyik a logisztikai feladatokat látta el, míg a másik biztosította a kerékpárost hátulról és segítette azt navigálni, vagy éppen éjszaka fénnyel világította meg. Ezen felül is mindent a versenyzőknek kellett állniuk, így természetesen az utazás és a kint tartózkodás költségeit is.
– Mi volt a taktika?
– Az első másfél napot alvás nélkül tettük meg, így a lehető leggyorsabban legyűrtük a legnehezebb sivatagos terepet és innen már tudtuk, hogy mindent az éppen aktuális körülmények szabnak majd meg. Ezután ráálltunk egy négy órás éjszakai alvást tartalmazó periódusra, ami nagyjából egy hétig működött is, de a vége felé a fáradtság győzött és ezért napközben is meg kellett állni egy rövidet aludni. A 12 nap alatt átlagosan napi 400 km-t kellett teljesíteni, amit kb. 18 óra tiszta nyeregben töltött idővel lehetett letudni. De minden nap ahol csak lehetett, próbáltam perceket nyerni, ezzel is így egy kicsi előnyhöz jutni a folyamatosan ketyegő órával szemben. Persze akadtak nehéz szakaszok, mint az átkelés a Sziklás-hegységen, ami előtt és után többet pihentünk.
Egy darabig a negyedik helyen is álltam, de a pozícióért harcoló spanyol versenytárssal folytatott csaták után nem kockáztattam, mert még sok volt hátra a célig. Az ötödik helyet így nagy biztonsággal tudtam teljesíteni.
– Mennyire volt speciális a kerékpárod?
– Szerintem a mezőny átlagából nem lógtam ki velük. Az egyik egy ötéves bringa volt, amivel már egymáshoz nőttünk, a másikat a Csömöri Kerékpáros Egyesülettől szereztem használtan, de nagyon jó állapotban. A kerékpárok felkészítésében és a szükséges alkatrészek, tartalékok beszerzésében Kemecsei Sanyi bácsi segített. A nyúzást mindkettő jól viselte, semmi probléma, még egy defekt sem volt velük.
– Ennek az ötödik helynek mi az értéke?
– Nekem nem jelent akkora nagy értéket, inkább csak sikerélményt, hogy amit elterveztem, az a várakozásomat felülmúlóan jól működött. Nem voltak nagy elvárásaim, csak szerettem volna a megadott 12 napon belül a célba érkezni. Erre a kérdésre majd az idő ad nekem választ.
– Egy ilyen versenyt rengeteg pénzből lehet megvalósítani, neked voltak támogatóid?
– Első sorban saját magam szponzora voltam és a pénz nagy részét megtakarításaimból teremtettem elő. Nincs autóm, nem dohányzom, nem iszom, ezért amit ezekkel megspóroltam, a részvételre költhettem. A kísérőim is tisztában voltak a helyzettel, ezért ők is részt vállaltak a saját ellátásukból. Ezen felül közvetlenül anyagilag nem, de azért sikerült termékeik révén támogatást kapnom az EthicSport táplálék- kiegészítő gyártó cégtől és a NaviPro navigációs termékeket fejlesztő cégtől.
– Mit tervezel a jövőben?
– Többen kérdezték már, hogy jövőre indulok-e megint, de úgy gondolom, hogy ez a teljesítés részünkről 95%-ban tökéletes volt és ezen már csak nagyon nehezen lehetne javítani. Európában is szerveznek az idei évtől az amerikaihoz hasonló szupertávot, amin majd a szervezői és versenyzői visszajelzések ismeretében lehet, hogy kipróbálnám magam, de addig is szervezek magamnak túrákat és biztosan megmaradok hobbi kerékpárosnak.
Polgár
|
