„A fény mindig utat mutat, Annak, ki a mélyben kutat.”
Idén a Nap január 20-tól február 19-ig tartózkodik a Vízöntő jegyében. Bármely évszak középső része a stabilizálódásról, a megszilárdulásról szól. Jelen esetben a hideg lenne elvárható és a fagy tartósabbá válása. Az idősebb generáció arról beszél: „bezzeg a múltban a telek hidegek voltak, manapság meg alig van valami kis fagy.” Pedig évtizedekkel ezelőtt is voltak hidegebb, és enyhébb telek. Az ember szubjektum, a visszaemlékezésünk is elfogult, mint annyi minden más. Azt gondolom, hogy „klíma vészhelyzetet” hirdetni, pánikot kelteni nem érdemes. A „modern” nyugati civilizáció, mely minden áron az ember jólétét és kényelmét szolgálja, közeledik ahhoz a határhoz, amikor a természet be fogja nyújtani a számlát. Lineáris és fenntartható fejlődés hosszú távon nem létezik. Fizikai szinten a polaritás kézzel fogható valóság, ezért minden bővülés után szűkülés következik. Ha elnézzük a világpolitika sakktábláját, akkor igen csak bonyolult a helyzet. Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy az emberiség önelpusztítása néha valószínűbbnek látszik, mint az a jóslat, miszerint a Föld elsivatagosodik, az északi- és déli-sarki jégtömbök elolvadnak, és eltűnik egy csomó alacsonyan épített város és ország. Az ázsiai és afrikai népszaporulat sem túl hízelgő, a jólétben élő európai népek jövőjét illetően. A vészharangok kongatása süket fülekre talál, mert a materializmus ópiumában révedező jóléti társadalom tagjai krónikus immunhiányos betegségekben szenvednek, és lassan képtelenekké válnak az önvédelemre. Virtuális farkasokra lövöldöznek, miközben hiénák hadai kerítik körben életterüket.
A Vízöntő-kor emberei lennénk. Ahelyett, hogy a szellemiség határtalan kincsesbányáiból merítenénk, és azon igyekeznénk, hogy élhetővé tegyük a világot, ehelyett lebontjuk létezésünk normális falait, abberált és szabados eszméket dicsőítünk. A függetlenség az egyenlőség és testvériség eszméjét harsogva győzött a francia forradalom. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a felvilágosodás a materializmus zsoldosaként juttatott el bennünket jelen állapotunkhoz. A Vízöntők a nagy változások megalkotói. A zsenik és őrültek. Azok, akik kilógnak a sorból. És azért mások, mert ők ezt tudják hozzátenni a világhoz. Szükség van rájuk, mert változnunk és fejlődnünk kell. Olyan megoldásokra van szükségünk, melyekre ők találhatják meg a kulcsot. A kérdés az lesz, milyen zárba helyezik a kulcsot? Abba a zárba, mely ajtót nyit az emberiség megmentéséhez, vagy pedig annak a bőröndnek a zárjába, mely az atomrakéták indításához szükséges.
A Vízöntő hajlamos tagadni a tradíciókat. Sok esetben szűk számára a család. Jobban érzi magát, ha egy közösséghez tartozik. Végső soron az emberiség történetét mindig is a közösséghez tartozás határozta meg. Az emberi társadalmakat, népeket, országokat és birodalmakat minden esetben az tartotta meg, ami közös: a hitrendszer, a vallás, rosszabb esetben egy ideológia. Ha a szocialista világrend ideológiájára gondolunk, akkor rájövünk, hogy a szovjet birodalmi kényszer és a mindenkori kollaboránsok tartották fenn. Közép-kelet Európában ez a szörnyszülött hozzávetőleg 44 évet élt. De ha Észak-Koreára nézünk, akkor ott még mindig tart. Kínát csak azért nem említeném, mert ott jelenleg egy kiválóan működő hibridje prosperál az ideológiának és a pragmatikus, államkapitalista-nemzetgazdaságnak. A közösségek keleten azért működőképesebbek, mert a keleti emberek többsége képes alárendelni az érdekeit a közösség, a cégek és az államvezetés érdekeinek. A nyugati ember erre képtelen, és ezért szorul mindinkább ki a versenyből. Számunkra az lehet a kérdés, hogy megtaláljuk-e azt a bizonyos arany középutat? Az optimisták az igenhez, a pesszimisták a nemhez húzzanak egy „x”-et. Véleményeiket, gondolataikat, kérdéseiket elküldhetik az asztros@yahoo.com címre. Vigyázzanak magukra és egymásra! Tóth Sándor |