„A fény mindig utat mutat, Annak, ki a mélyben kutat.”

Idén a Nap október 24-től november 22-ig tartózkodik a Skorpió jegyében. Az időjárás ebben a periódusban az ősz kellemetlenebb arcát mutatja: fagyos reggelek, jeges fuvallatok, csökkenő napsütés, korai sötétedés. Az emberiség az óra visszaállítással újra birtokba veheti az eredeti időt, ami nem hátrány a szervezetünk számára. A nyári időszámítás sokunk véleménye szerint több kárt okoz, mint hasznot, de amikor ezt kitalálták, már akkor sem az ember számított, hanem a spórolás. Az, hogy a megtakarított energia és pénz útja milyen irányt vesz, arról csak sejtéseink vannak. A homo ludens sajnos olyan játékban vesz részt az évszázadok és évezredek során, ahol a játékszabályokat nem a többség hozza. Elhisszük azt, hogy az élet című sakkjátékban mi mozgatjuk a bábukat, és nem vesszük észre, hogy minket is magasabb szintről mozgatnak, sőt a minket mozgatókat is valakik kényük-kedvük szerint irányítják. Néhány évtizedes utazásunk MLM rendszerében sosem derül ki, hogy ki ül a piramis csúcsán. Itt csak a fizikai világra, hierarchiájára céloztam, jóllehet, hogy nálunk magasabb dimenziók, szférák lényei is beleavatkoznak a földlakók tevékenységébe.
Mifelénk semmi sem az, aminek látszik. Belevonnak bennünket a legvadabb bulvárhírekbe. A fő témák: ki csalt, ki lopott, ki drogozott, ki és kivel lépett félre, hogyan pusztítjuk el a világunkat? Hát barátaim, ha belenézünk ebbe a tükörbe, nem a felhőtlen boldogság és elégedettség tölti el a szívünket. Naivan azt gondolhatjuk, hogy egy magasabb fizetésért jó minőségű és lelkiismeretes munkát várhatnánk el. Végre rájöhetnénk, hogy az elvárásaink következménye a csalódás. Az élet matematikájának alapigazsága az, hogy a becsületesség és a kereset mennyisége nem áll egyenes arányban.
A Skorpió egyik alaptanítása azzal szembesít, amit a leginkább szeretnénk elrejteni, a szőnyeg alá söpörni. A sokkolás művészete, be kell vallanunk, hogy a mai XXI. században mind intenzívebb ingereket igényel. Hol vannak azok a békebeli idők, amikor a mozinéző rettegve figyelte a varjakat a Hitchcock „Madarak” című filmje után? Talán jobb is, hogy nem érhette meg azokat a gusztustalan, véres horrorfilmeket, melyek a legbensőbb félelmeinkre igyekszenek hatni különösebb mondanivaló és cselekmény nélkül. Ha már a félelmekről esik szó, az ember egyik legnagyobb rejtett félelme a halálfélelem. Nem csoda, hiszen a születés pillanata egyben a halálos ítéletünk is, csak azt nem tudjuk, hogy mikor lesz a végrehajtás.
A Skorpió a Zodiákus remetéje. Sokat tartózkodik belső rejtekhelyén, ahonnan nehéz őt előcsalogatni. Belül tomboló lelki viharai centrumában rejtőzködik, és ha a feszültségei elérik a kritikus pontot, akkor indulatrobbanások vakító fényénél elemi erővel tőr ki belőle a fájdalmas és pusztító üvöltés. A negatív Skorpió nem ellenfélt lát benned, hanem ellenséget. A legaljasabb mélyütésektől sem riad vissza, mert nem legyőzni akar, hanem megsemmisíteni. Nem áll távol tőle megrugdosni a földön fekvőt.
Az emberi gonoszság történetének egyik legsötétebb végrehajtó hatalma az inkvizíció volt. Ha emlékeim nem csalnak még „szent inkvizíciónak”is nevezték magukat, bár a szadizmus és a szentség között nehéz közös nevezőt találni. Aztán ezt a módszert a totalitárius rendszerek, a bolsevikok, fasiszták, nácik, kommunisták, katonai junták tovább fejlesztették és alkalmazták. Méltán tehetjük fel a kérdést, hogy van-e határa az emberi gonoszságnak?
A pozitív Skorpió az, aki a belső útkeresés zegzugos ösvényein képes megtalálni az élete értelmét. Aki a sötétségben megtalálja a fényt. Aki megismeri önmagát és legyőzi a hatalomvágy kísértéseit. A XXI. század spirituális keresője könnyen elfárad, illetve megreked a hamburger ezotéria szintjén. Bármely előrelépés és eredmény a szellemi úton hosszú évtizedek fanatikus, kitartó munkájával érhető el. Mert vagy a napfény jelenik meg az alagút végén, vagy a szemből robogó expressz vonat reflektora.
Véleményeiket, gondolataikat, kérdéseiket elküldhetik az asztros@yahoo.com címre.
Vigyázzanak magukra és egymásra! Tóth Sándor |